Itt is jártunk tavaly, a közelben jártunk, visszamentünk lelkendezni, de esés lett a vége…
Ebben a faluban készült a számomra ikonikus fotó, ami kifejezi az érzést, amikor olyan pici településen járunk, mint egy átlagos családi létszám. Megy az ember az egy szem úton, húzza a feje és a szíve, füle keresi a jószág hangját, a termény illatát. Nem is biztos, hogy gondolkodás kérdése és összefüggések kereséséé, mi lett, miért lett, hol az ember, hol a kertből a palánta, a kapa nyoma. Szívszorító riportok helyett sokkal inkább az a szándék, hogy lelkesedés támadjon, legyen sok hely, kép, amiből választani lehet, indulni valamerre és személyesen megnézni.
Alig találtuk meg a házat, látványa érintett… csupán egyetlen év telt el, és az igazi szomorúság oka az volt, mennyire i*tentelenül gyorsan táplálkozik az enyészet.
Az alábbi hozzászólás érkezett: “Felsőszenterzsébet – egy év múlva – 16 fő”