Tizedel a kényelmi világ, a valaha százhuszonhét lakóból csinált hetet. Dolgozott száz évig, elvette a vetemény látványának kívánalmát, kivette a kezekből a földműves szerszámokat. A fő utca hatszáz méter, a falu kiterjedése egyik irányba ezerkétszáz, másikba kétezer méter. Csöppség az egész. Nincs templom, bolt, posta, orvos, óvoda. iskola, italbolt. Képzelem az érzést, most, karácsonykor vágyik-e oda valaki, érzi-e, ez az otthon, húz-e a szív valakit odafelé. Eladó házat nem láttunk, az aszalóház ugyanúgy áll, ahogy három éve láttuk, benne a legutolsó aszalványokkal. Felnyitom a kis fiókot és mozdulatlan utazom oda, ahol az édesisten az emberek fejét még nem engedte kis képernyőik fölé hajolni. Tizenhét háza van a falunak, elég lenne egyszerre öt elszánt család, akik az utolsó öregektől megtanulhatnák, ami még hiányzik, a kicsikkel bogarat kergetnének donáldkacsa helyett, nem csak embert nevelnének, hanem embert gyökérrel, megtanulni kapaszkodót növeszteni az igaziba, maradni a teremtésben.
Egy ven oreg 85 eves magyar vagyok, bar csak fiatalabb lennek egy ilyen kis faluba szeretnek letelepedni, mert nagyon huz a honvagy. Valoszinu mar csak a hamvaim talalnak majd haza, ha valaki teljesiti az utolso kivansagom.
Mi is szeretnénk a családdal egy ilyen nyugodt településen élni. Esetleg van lehetőség könnyített lakásvásárlás, vagy bármilyen megoldás érdekelne bennünket
mi reszletre vettunk Magfalva mellett tanyahelyet havi100ezer ft
kivanom sikeruljon nektek is