Augusztus végén és szeptember végén összesen 7 megyében 15, ötven fő alatti települést bejárva fejezzük be egy éve indított felmérésünket. Elképzelésünk sem volt, mennyi gyönyörűséggel, fájdalmas éledésre várással és segítőkész emberrel fogunk találkozni. Most realizálódott, hogy ez a befejező utunk lesz… Biztosak vagyunk benne, hogy nem a véget jelenti, hanem egy új ötlet kezdetét. Talán […]
Kány – 47 fő
Átmos az erdő, mire odaérünk. Ha lehunyt szemmel utaznék, azt gondolnám megérkezve, itt nagyanyáink szoknyasuhogása benne van a levegőben. A szénapadlás illata, a kútnál megmosott láb frissessége. Úgy minden rendben van, ha kikapcsolom az eszemből, hogy elvisz a virtuális és városi élet. Láttunk szomorú házakat, hunyorgó redőnyöket, olyat is, amibe beszökni már nem mertünk volna. […]
Garáb – 41 fő
Dombokon átbukkanva jutunk a faluba, az első megállásnál egy peckes kakassal találkozunk. Úgy jár, mintha büszke gazda lenne, mutatva dicső kis tanyáját, udvarát. Gazdáját megszólítva megtudjuk, a falu lakosságának nyolcvan százaléka nyugdíjas, nemigen művelik a kerteket, itt bejár a szarvas és a vaddisznó, a kertek alól róka lopja a tyúkokat. Megyek az időben vissza, hogy […]
Égerszög – 50 fő
Patak szalad végig a falun, nem is egy útja van, a település közepén kettéválik és folytatja titkos küldetését. Az utat a Google autó ott járta óta felújították, a fotóinkon látszik is, megszűnt a tengelyszaggató minőség. Bájos házak és bájos emberek, van egy boltocska is, ha vártunk volna kicsit, be is mehettünk volna. Sorban szépülnek a […]
Teresztenye – 26 fő
Fáradt szívvel érünk a faluba, ez az utolsó előtti település a három nap alatt, a tizenkettedik. Alig képes az ember befogadni ennyi szépet, csordultig van az élmény, fáj az üresség. Már nem jegyzetelünk, megdőlt fejjel megyünk és fotózunk eszelősen, lássatok, ez kincs, vissza kell térni és egyben lenni az élő élettel. Leporolom magamban a kérdést: […]
Tornakápolna – 12 fő
Megint nem tudjuk elhinni, hogy baj van, hogy halódik a vidék, ismét olyan tájon érkeztünk a faluba, hogy több volt a „hú, odanézz” az autóban, mint a beszélgetés. A kertek üresek, legtöbb helyen fűszálak lengedeznek. Hát ez nem a mi táplálékunk, a díszkertből nem kerül gőzölgő ebéd az asztalra. Újra végigpörgetem a képeket, keresem a […]
Tornabarakony – 23 fő
Hullhat a könnyünk a meghatottságtól vagy a megrendüléstől: a falu őslakosainak lélekszáma alig néhány fő… Mondjátok meg, hogy mehetett el ennyire tévútra a világ? Ők azok, akik itt születtek és itt is élnek még. Két idős néni, pont a mezőről sétáltak be a földúton, lábuk körül cirmos cica simulva kísérte őket. Messziről hallatszott vidám beszédük, […]
Becskeháza – 27 fő
A hűs őszi késő délutánon harapjuk a faluban a hegyi levegőt. Gyönyörű az odavezető út, a település elhelyezkedése és képe vetekszik az osztrák tartományok hegyi falvaival. Ott miért megy az, hogy vidáman turkálják a földet a gazdák, minden portán komoly mezőgazdasági gépek, karámban sorjázó állatok és sugárzik egyfajta természet közeli jólét az ott élőkről? A […]
Debréte – 22 fő
Lapozom a füzetem, előtör az emlék, ahogy az egy kilométeres erdei úton csak kettes váltófokozatban tudtunk menni. Kuplung, fék, kátyú. Kárpótol az erdő színeivel, a völgyek messzi búbjai. Az Árpád-korban már említik a települést, a falu felé haladva szürke marha csordával találkoztunk, megálltunk pár szóra beszélgetni a pásztorral. Fogadtam volna, hogy nem cserélné másra a […]
Pamlény – 41 fő
Sorban a harmadik zsákfalu, amit bejártunk egymás után, mindegyikből ki kell jönni és újra menni, be a völgyek közé. Átlagos borsodi mini település, a jelző itt csupa pozitívumot jelent: nyugodtan lehet gazdálkodásba, állattartásba kezdeni, megtermelni a saját élelmiszert a családdal. Családdal… szét vagyunk feszítve ebben a tekintetben. De az az igazság, hogy a szülői házat […]